A szürkehályog (cataract, katarakta) a szem azon betegsége, amikor az egyébként teljesen átlátszó, kristálytiszta szemlencsén valamilyen mértékű homályosodás jön létre, vagyis a lencse elszürkül, és emiatt a lencse átlátszóságának foka lecsökken. A tünetek első megjelenése olyan, mintha homályos, piszkos ablakon néznénk keresztül. A korábban éles képet homályosnak, az élénk színeket fakónak látjuk. Szürkületben fokozottan romlik a látásélesség, egyre erősebb szemüvegre van szükség, kialakulhat kettős látás, erős fény hatására káprázás jelentkezhet. Ezek a tünetek más, a szürkehályogtól eltérő szembetegség tünetei is lehetnek, ezért szemészeti vizsgálat szükséges a betegség megállapításához és a további teendők meghatározásához. A szürkehályog a vakság leggyakoribb oka a világon. A szürkehályog gyógyítása kizárólag műtéti úton lehetséges.
A szürkehályog műtét lényege, hogy az elhomályosodott szemlencsét eltávolítjuk, majd azt egy speciális műlencsével pótoljuk. A beültetésre kerülő műlencse paraméterei egy előzetes műlencsetervezés alapján kerülnek meghatározásra. Aki korábban a távoli látáshoz szemüveget viselt, annak az új lencse beültetése után általában már nem kell viselnie a szemüveget, anélkül is jól fog látni. Esetükben tehát nem csak az elszürkült lencse okozta látásromlás szüntethető meg, hanem a szem törőereje is optimális lesz, ezáltal valóban lényeges látásjavulás következhet be. A legtöbb szem látása tehát javul a műtét után, azonban ha más betegség is fennáll egyidejűleg, mint pl. cukorbetegség, zöldhályog vagy időskori szemfenékelváltozás, előfordul, hogy egy sikeres műtét után sem javul a látás jelentős mértékben.
A budapesti Onome szemészet rendelkezik a phacoemulsification eljáráshoz szükséges műszerparkkal, annak is a ma világviszonylatban is legkorszerűbbnek számító, új generációs változatával. Ennek köszönhetően az Onome Szemészeten ambulánsan, altatás nélkül, fájdalommentesen végezzük a szürkehályog műtéteket, gyakorlatilag várakozási idő nélkül. Ez azt jelenti, hogy egy előzetes szemészeti kivizsgálást követően akár egy-két napon belül elvégezzük a szürkehályog műtétet.
Az általunk alkalmazott rendkívül korszerű műtéti technikának köszönhetően a műtét ambulánsan, tehát altatás nélkül, és fájdalommentesen történik. Az érzéstelenítéshez általában nincs szükség injekcióra sem, csupán csepp-érzéstelenítést alkalmazunk. A műtét során mindössze egy piciny, szúrt sebet ejtünk, így nem kerül sor nagy metszésre, mint a hagyományos eljárásoknál. Ennek köszönhetően a seb összevarrására sincs szükség, mivel a kis seb önzáró, magától összehúzódik. A pici nyíláson keresztül történik az elszürkült szemlencse eltávolítása, és az új lencse beültetése. Ehhez van szükség a korszerű, számítógép-vezérelt technikára, amelynek köszönhetően ultrahang segítségével összezúzzuk, elfolyósítjuk és kiszippantjuk a beteg lencsét. Ezt követően - szintén egy speciális eszközzel - összehajtogatott állapotban behelyezzük az új lencsét, mely a helyére kerülve kinyílik, és felveszi a végleges alakját. A szürkehályog műtét tapasztalt orvoscsapatunk számára általános rutinműtétnek számít.
A műtét mindössze 15 percet vesz igénybe. A beteg általában még a műtét napján otthonába távozhat. A műtét után olvashat, TV-t nézhet. A gyógyuló szemnek néhány hétre van szüksége, hogy a végleges látásélesség kialakuljon.
Jelenleg a műtétet egy-két hónapon belül, várólista nélkül végezzük.
Ismerje meg legfontosabb orvosi ellátásainkat
Részletes szűrővizsgálatok modern eszközökkel, professzionális orvosi ellátás az Ön egészségéért és tiszta látásáért.
Tudjon meg többet →A szürkehályog műtét világviszonylatban is legmodernebb technikákkal kerül elvégzésre Onome szemészetünkben.
Tudjon meg többet →Nagy pontosságú lézertechnológia a szürkehályog műtét után kialakuló utóhályog kezeléséhez.
Tudjon meg többet →OCT vizsgálat, ultrahang és Fundus kamera segítségével részletes elemzés a szem belső szerkezetéről.
Tudjon meg többet →Az Onome Szemészet szakértői csapata készen áll az Ön segítésére. Foglaljon vizsgálatot a nyitvatartási idő alatt.
Foglaljon időpontot most